[block title="Nagyvárosi legendák"]

 

1. Igazi játék

Sajnos az időnk túl kevés,
de belefér néhány tévedés.
Van úgy, hogy nehéz a folytatás,
s elmúlik a csodálatos varázs.

Elhangzik néha egy csúnya szó,
másnapig nem tudjuk mi volna jó,
de mégis valami mindig összetart,
és túlkiabáljuk a hangos zűrzavart.

Igazi játék az életünk,
összerakunk mindent, mit szétszedtünk,
de néha átadjuk halkan az egész térfelünk.

Van úgy, hogy feldühít egy semmiség,
közénk áll egy fura büszkeség.
Van úgy, hogy mindenki vesztésre áll,
és sokáig táncolunk, ha áll a bál.

Igazi játék az életünk,
összerakunk mindent, mit szétszedtünk,
de néha átadjuk halkan az egész térfelünk.

Néha ránk tör a nevetés,
mert ez egy tréfa nem más.
Csak együtt játszhatunk,
kössünk egy léghajót el,
és szálljunk most fel!

 

 

 

2. Szeretem a nőt

Az életem párja, mikor egy szigeten nyaraltunk
luxuskocsit bérelt, s egy ékszerészt pénzelt.
Néha tompán kérdeztem, mit tegyek én?
Szabadulni gyorsan, nincsen remény!

Az életem párja párját ritkítja,
a casinókat járja, s a pénzemet szórja.
Néha az arcom elárul, hogy nem értem magam én,
de menekülni többé nincs már remény, mert:

Szeretem a nőt! Szeretem a nőt!
Szeretem a nőt! Szeretem a nőt!

Az időnk csodásan telt, kivett egy méregdrága hotelt,
egész éjjel táncolt, kicsit provokatív volt.
Néha kicsit szégyellem magam, hogy hozzá tartozom én,
rémülten állok a bolondok hegyén, mert:

Szeretem a nőt! Szeretem a nőt!
Szeretem a nőt! Szeretem a nőt!

 

 

3. Miért lettél más

Úgy tűnik, hogy jó volt rég,
van közös pár szép emlék.
Ma már, ha meglátsz, nem köszönsz
az utca másik oldalán.

Nekem mondtad el, hogy félsz,
a vizsgán nem sok jót remélsz,
hogy elhagyott a kedvesed,
s nem vagytok többé már álompár.

Nem tudom, miért lettél más?
Nem tudom, miért lettél más?

Nekem mondtad el, milyen szép,
hogy hozzád újra visszatér,
nemsokára gyermeket szül,
s magányod a ködös múlté már.

Velem régen nem beszélsz,
sötét felhődön üldögélsz,
de hidd el, hogy ugyanazok vagyunk,
az utca mindkét oldalán.

Nem tudom, miért lettél más?
Nem tudom, miért lettél más?
Nem tudom, miért lettél más?
Valaki más…

 

 

4. Sárga lámpafény

Táncoló sziluett álmatlan, meztelen házak falán,
zárnak az üzletek,
csattannak a rolók a járdán éjfél után.

A koldus egy kutyával részegen hempereg
egy újabb nap után,
emléket eltemet, de valami átjön papírvékony tudatán.

Az éjjeli szélben az ifjúság illata
örvénylik felém.
Egy öreg arcot látok a pocsolya mélyén,
vagy csak megtréfált a sárga lámpafény.

Megfakult kirakat bábui merednek kérdőn rám,
vagy csak elrontott életük
megviselt, fásult foglyai ők talán?

A sikoltva felsíró villamos üresen, lassan megáll,
a távolban valaki csillogó fémcsövén
halkan trombitál.

Az éjjeli szélben…

 

 

5. Bennem bízzál

Virágba borítom a házadat,
a kedvedért növesztek szárnyakat,
megoldom minden gondodat,
csak bennem bízzál!

Majd én vezetem az összes tárlatot,
hétfőre teszem a vasárnapot,
eltolom keddre a szombatot,
csak bennem bízzál!

Megszűröm kissé a híreket,
hogy megóvjam érzékeny lelkedet,
beosztom tékozló életedet,
csak bennem bízzál!

Itt nem lesznek többé tolvajok,
csak földreszállt, jóarcú angyalok,
majd minket majmolnak az angyalok,
csak bennem bízzál!

Rügyeznek télen a pálmafák,
megveszem neked Új-Guineát,
pezsgőben fürdetem a nagymamád,
csak bízzál bennem!

Megszűröm kissé a híreket,
hogy megóvjam érzékeny lelkedet,
beosztom tékozló életedet,
csak bennem bízzál!

Felviszem a holdra az áramot,
és indítok egy éjjeli járatot,
lehozok néhány csillagot,
csak bennem bízzál!

Jön valaki, aki mindent megígér,
de te csak nekem higgyél.
Végtelen, vidám öröklét vár,
csak bennem bízzál!

 

6. Unalmas, bágyadt délután

Ne kiabálj, ne sírj,
ma ne kenjél semmit se rám,
maradjon így egy unalmas, bágyadt délután!

Ne csapkodd az ajtót, s a konyha kövén
ne törjön szét porcelán!
Jól esne néhány perc magány!
Maradjon ez így, egy bágyadt délután!

Ne legyen morcos az arcod,
Kérlek, ne folyjon ma vér!
Legyen most béke ebéd után!

Ne legyen karcos a hangod,
ne szidd ma szegény anyám!
Maradjon unalmas, bágyadt ez az délután!

Tiéd a szívem, s a házam,
cserébe csak annyi kéne talán,
hogy kicsit most ne szólj hozzám,
legyen unalmas, bágyadt ez a délután!

Ne legyen…

 

 

7.  Toronyóra

Hó borítja távol a nagy hegyet,
felhők szűrik a fényeket,
a kávézó zöld teraszán
épp megterít egy kisleány.

Dúdol halkan egy dallamot,
leteszi elém az étlapot,
s ahogy hozza a tejhabos feketét,
érzem lénye tűző melegét.

Toronyóra kongatja delet,
a mutató kergeti a perceket,
de megáll az idő a kávé felett,
s már nem számolom az éveimet.

A hajában nyílik egy gyöngyvirág,
messziről érzem az illatát,
nézem aranybarna szemeit,
hosszú, finom porcelán kezeit.

Ahogy szempillája mögül nézeget,
büszkeség tölti el szívemet,
hogy e férfikor delén,
még mindig tetszem én.

Toronyóra…

Vonzalmát leplezve méreget,
de hirtelen egyszer csak rám nevet,
és zavartan megszólal azután,
Ön pont olyan, mint az apukám!

Toronyóra kongatja delet,
a mutató kergeti a perceket,
de megáll az idő a kávé felett,
s már nem számolom az éveimet.

Toronyóra…

 

 

8. Senki se szeret úgy, ahogy én

Néha színekről álmodom,
piros Hold van az ablakon.
Átlátok a múlt párás üvegén,
senki se szeretett úgy, ahogy én.

Lábamat lóbálva lógatom
egy felhőből kinyúló zátonyon.
Látom az óceán mélyén,
hogy senkise szeretett úgy, ahogy én.

Néha hegy felett szárnyalok,
aztékok jeleiből olvasok,
hogy bárki hordozott tenyerén,
de senkise szeretett úgy, ahogy én.

Sohase úgy, ahogy én.

Utamat vigyázzák csillagok,
barlangba vezetnek a lábnyomok,
s látom a falrajzok idején,
nem szeretett senki úgy, ahogy én.

A Titanic szivében táncolok,
foxtrottot játszanak az angyalok,
s ahogy szétnézek a bálterem közepén,
senkise szeret úgy, ahogy én.

Néha színekről álmodom,
féltett emlékeid rámolom.
S az ébrenlét ködös peremén,
érzem senkise szeret úgy, ahogy én.

Sohase úgy, ahogy én…

 

 

9.  Az arc kicsit más

Ugyanolyan hévvel szólal meg az ének,
ismerős a hangzás,
de az arc kicsit más.

Nem változott a ritmus,
azonos a tempó,
megszokott lábdobogás, de az arc kicsit más.

A dallam felismerhető,
a refrén is olyan, mint rég.
kottából megint van elég,
de ne add fel,
egyszercsak felcsendül megint a zenéd.
Hasonló a játék, hasonlít a szándék,
azt mondom, aki bújt, aki nem,
az bújjon velem!

A dallam felismerhető…

Miért félnél? Miért félnél?
Hisz az egész csak egy rossz látomás,
s arc kicsit más.

Miért félnél?…

A dallam felismerhető…

Miért félnél?Miért félnél?
hisz az egész csak egy látomás,
s az arc kicsit más.

Miért félnél?Miért félnél?
hisz az egész csak egy látomás,
s az arc kicsit más.
Az arc kicsit más…

 

 

10. Válladon alszom el

Válladon alszom el, karod átölel,
de szerelmes két szemem csukva is rád figyel.
Ugyanúgy látom az arcod,
mintha ébren lennék,
őrzöm a párnád, jó éjszakát!

Válladon alszom el, karod átölel,
hallom a háztető, a zivatar szöge.
Ma este rakjunk a tűzre,
bizony már őszre jár,
hűvös a hajnal már.

Rezede illatú éj,
levelet hord a szél,
igazat higgy nekem, szeress valamiért.
Legyen így jó ezért, legyen úgy jó azért,
valamiért, valamiért, valakiért.

Válladon alszom el, karod átölel,
senkise volt hozzám soha ily közel.
A lényegen múlik minden,
Te vagy csak, aki ért,
ne hagyj el senkiért.

Rezeda illatú éj…

Válladon alszom el, karod átölel,
senkise volt hozzám soha ily közel.
A lényegen múlik minden,
Te vagy csak, aki ért,
ne hagyj el senkiért.

 

 

11. Fehér karácsony

Valami történni fog velem
ezen a didergő reggelen.
Valami motoszkál idebenn,
puha lépteit felismerem.

Valahogy érzem, hogy változom,
néha már túl szépet álmodom,
ezért ház tagadni nem hagyom,
hogy ez az ünnep az én napom.

Fehér karácsony – jó vendég.
Fehér karácsony – száz emlék.
Hozd el a hóesés lágy neszét!
Fehér karácsony – fénycsóvád
vetüljön ránk ma pár órát,
este, ha összeül a nagy család.

Körbelengnek az illatok,
amit a gyerekkor itt hagyott.
Lobog a tűz, a kályha zenél,
ez az éj a szivemig ér.

Van, aki nincs többé velünk.
Aki nem fogja két kezünk.
Most rá emlékezünk,
és e dallal így üzenünk.

Fehér karácsony…

[/block]