[block title="Családregény"]

1.  Így élnek ők ketten
Rég elhalt nagyapám a templom előtt áll,
snájdigul topot a parkban.
Az imák fölött az orgona hangja száll…
A fohász Istenhez ér halkan.

Őszülő nagymamám mosolyog.
Khéli mamához mennek inni.
Az én öregem szelíden zsémbel, dohog:
- Még jó, hogy nem tudtál ott maradni.

Így élnek ők ketten, a lelkünkben máig.
Platánfék alatt hegedűszó,
lassan a mi életünk is múlttá válik.

Látom őket, ahogy sosem láthattam,
pereg az életük filmje.
Hamar kiderült: egyik sem ártatlan.
De vajon mi volt az ősök vétke?

Így élnek ők ketten…

Itt élnek ők ketten, a lelkünkben sokáig.
Platánfák alatt hegedűszó,
és a mi életünk is múlttá válik.

2. Gyerekkori kalandok
Kanizsára még járt a repülő.
Nyár volt, korán jött őszidő…
Késett, úgy érkezett meg a gép,
nem ismertem a családunk felét.

Gyerekkori kalandok, hólabdák,
felhőket karcoló karácsonyfák,
dölyfösen harcoló fémkatonák,
fáradtan lépkedő sakkfigurák…

Ott volt nagybátyám, az öreg Chagall,
a bátor, ki az égbe száll.
De miért emelkedik folyton fölénk?
Miért nem ül le végre miközénk?

Együtt volt még a család,
s hallgattuk Cohen néhány bús dalát.
Palacsintát sütött nagyanyám,
egy örökké épülő ház udvarán.

Gyerekkori kalandok, hólabdák,
felhőket karcoló karácsonyfák,
dölyfösen harcoló fémkatonák,
fáradtan lépkedő sakkfigurák…

A nagyapám az apámhoz szólt,
egy százéves könyvet csöndesen leporolt.
Átbeszélték az egész éjszakát,
s lezártak végre egy ősrégi vitát.

Gyerekkori kalandok, hólabdák,
felhőket karcoló karácsonyfák,
dölyfösen harcoló fémkatonák,
fáradtan lépkedő sakkfigurák…

3. Családregény
Sokszor elképzeltem a messzi nagypapát.
Róla valamiért nem szólt a család.
Hogyha faggatni próbáltam a nagymamát,
könnyei elmosták a válaszát.
A falon a kép nem csak egy elfelejtett, régi, szép emlék.

Évek teltek el , hosszú nap volt,
az öregemről egy társa pár szót szólt.
Azt mondta rá: sohasem dacolt.
Amíg bírta magát, a sorban bandukolt.
Ma tudom már, s milyen kár, hogy nélküle telt el minden nyár.

Ez egy rosszul megírt családregény,
legszívesebbn újra kezdeném.
Nagyon nem tetszik benne néhány fejezet!
Átírnám az egész történetet.

A papáról az a férfi nem mondott rosszat.
Neveket sorolt, s mesélt sokat.
A listán sok ismerős akadt,
Haza üresen jött a zsúfolt vonat.
De tudom már, s milyen kár, hogy harangszó nekik nem jár.

Ez egy rosszul megírt családregény,
legszívesebbn újra kezdeném.
Nagyon nem tetszik benne néhány fejezet!
Átírnám az egész történetet.

4. A fahéjszagú ebéd
Megleshettem volna,
mégsem tettem nap-nap után
pedig ritkán láttam,
mit főzött nagyanyám.

Vasárnap az asztalnál
ott ült a család.
Szólni nem volt szabad,
pedig vágytuk egymás szavát.

Sokszor eltökéltem,
minden majd másfelé halad.
Anna mellé ülök,
s testünk-lelkünk egymáshoz tapad.

De azt sosem hittem,
hogy a majdnem minden
máig az az ebéd volna,
ha még mindig volna.

Az illatok szálltak,
velük az álmaink is talán.
Rossz kedvünk
elcsúszott a porcukor haván.

Sokszor eltökéltem,
minden majd másfelé halad.
Veszek egy partedlit,
s nem szólnak rám: leetted magad!

De azt sosem hittem,
hogy a majdnem minden
máig az az ebéd volna,
ha még mindig volna.

5. Négy nap volt
A házak fölött keringett a csönd,
a vasárnapi vendég elköszönt.
Hóbucka-emlékeken, ha átbotladozom,
már tudom, hogy telt a hétfő hajnalom.

Lelassulva forgott a Föld,
egy kis csöndre vágyott elalvás előtt.
A hangerő minket nem érdekel.
Lehullik ránk ez a habkönnyű, fehér lepel.

Négy nap volt. Négy egyforma nap volt.
Négy napig hullott a hó, ellopva a tavaszt.
Négy nap volt. De négy olyan nap volt,
mintha négyszer álmodtuk volna ugyanazt.

A fontoskodás szabadásra ment.
Az utcán alig láttál idegent.
A világ nem mindig oly kemény…
…s a csöndesebb felén
olvastuk, míg égett a gyertyafény.

Négy nap volt. Négy egyforma nap volt.
Négy napig hullott a hó, ellopva a tavaszt.
Négy nap volt. De négy olyan nap volt,
mintha négyszer álmodtuk volna ugyanazt.

A házak fölött keringett a csönd,
a vasárnapi vendég elköszönt.
Hóbucka-emlékeke, ha átbotladozom,
már tudom, hogy telt a hétfő hajnalom.

Négy nap volt. Négy egyforma nap volt.
Négy napig hullott a hó, ellopva a tavaszt.
Négy nap volt. De négy olyan nap volt,
mintha négyszer álmodtuk volna ugyanazt.

6. Száz luftballon
Nem tudhattad, aznap reggel mennyi minden ment veled.
Fölébredtem, s nem láttam mást, csak kihűlt fekhelyed.
Pedig van, aki a lejtőn is felfelé fut,
nem értem, ilyen gyorsan miért csuktál rám egy régi, jó kaput.

Gondoltam, nem sürgős elsüllyeszteni talán,
a régen élő érzést az emlékek taván.
És az illatod, mi vonzott annyi év után,
nem tudtam már elviselni a fürdő polcán.

Talán több a lelkünk, mint száz luftballon.
És ha visszatérsz egy nyári hajnalon,
meglehet, hogy a szemed még rám talál.
De a sok léggömb már mind másfelé száll.

A srácok csak annyit tudtak, hogy elutaztál.
De kivel s hogyan, arról nem szóltam már.
Fársultan kutatom lábad nyomát,
és mindenkiben azt keresem: hasonlít-e rád?

Talán több a lelkünk…

Talán több a lelkünk, mint száz luftballon.
S visszatérsz-e egy őszi alkonyon?
Meglehet, hogy a szemed még rám talál,
vagy a léggömb is téved, és sehova se száll.

7. Barbara
Magahitten kábított a nyár.
Tüsszögve jött a busz a hegyről.
A mocskos ablak mögött állt a
lány, és semmit sem várt a perctől.

Pár megállót élt csak a varázs,
csak a nevét lehetett tudni.
A sofőr hátra szólt: Végállomás!
S én lassan fölkeltem álmodni.

Sienában láttam meg Barbarát,
Firenzében kerestem lábnyomát.
Arezzoban faggattam a portást,
Velencében vártam a gondolást.

Aki tudott volna róla, utóbb senki
sem akad,
Így a valakim pár évig az a
sosem volt maradt.

Azt hittem, hogy rég kinőttem már,
és végre nem szorongok ettől.
Álmaimban mégis rám talál,
bár arcát sosem látom szemből.

Sienában láttam meg Barbarát,
Firenzében kerestem lábnyomát.
Arezzoban faggattam a portást,
Velencében vártam a gondolást.

Aki tudott volna róla, utóbb senki
sem akad,
Így a valakim pár évig az a
sosem volt maradt.

Sienában láttam meg Barbarát,
Gubbioban kerestem lábnyomát.
Ravennában faggattam a portást,
Velencében vártam a gondolást.

8. Szerelemízű vasárnap délután
Az őszi reggel épp olyan volt,
amilyen a délután.
Nem tudtuk, hogy a Nap honnan süt
a ködös hajnal után.

A nágyi hőség üvegharangja
apróra töredezett.
Mégis kicsit álmosak voltunk,
s aludtunk egy keveset.

Mesélek majd egy történetet,
most figyelj kicsit rám!
Milyen volt a szerelemízű
vasárnap délután.

A dombra sárga szakállat szórt
a gesztenyefák sora.
Kiderült az ég, és nyitva maradt
a vén grádics ajtaja.

A mérges szagú permetező
a bejárat mellett állt,
az ásóra száradt agyagon
egy fáradt légy poroszkált.

Mesélek majd egy történetet,
most figyelj kicsit rám!
Milyen volt a szerelmízű
vasárnap délután.

A rönkpad fölött zsinatoltak
keményhátú bogarak,
egy egérre ráijesztettünk,
a kert végéig szaladt.

Este, mikor vörösen izzott
a vaskályha teteje,
megkóstoltuk az első murcit
s a gesztenyét vele.

Mesélek majd egy történetet…

Elmondom a történeted,
most figyelj kicsit rám!
Megfogantál egy szép, szerelmes
vasárnap délután.

9. Tengeróceán
Mintha apró szemű kavicsokon járnék,
csikorgott a kertünkben egy árnyék.
Ünnep után voltunk, Budapest lefékezett.
Sétáltunk, míg be nem sötétedett.

Az ablakok még tárva-nyitva álltak.
A városból rég megszökött a bánat.
A függönyök kiszűrték a csúf mesét.
visszakaptuk egymás hitét.

Csábított a sosem látott tengeróceán,
elindultunk megkeresni egy álmos délután.
Útközben annyi mindent elveszítettünk,
s a végén megértettük: oda sohasem érhetünk.

Zöld szavakat kavar most a víz.
De nincs válasz rá, ha kérded, kiben bízz…
Nem vették el, magunktól adtuk át,
önként húztuk föl az egyenruhát.

Csábított a sosem látott tengeróceán,
elindultunk megkeresni egy álmos délután.
Útközben annyi mindent elveszítettünk,
de a végén megértettük: oda sohasem érhetünk.

10. Lépcsőház
A fedők alól előbújtak a jó szagú gőzök,
és békét vittek az emberek korgó lelkébe.
Szundikáltam, s valaki csengőzött,
Mirjam rám ijesztett, a kapuban elrejtőzött.

Percekig néztem. Végül csöndben hozzám lépett,
s a sutaságot könnyen váltotta mindaz,
amit egykor tudtunk. Láttam a tépett képet,
és otthagytam. Akkor azt hittem, ennyi az élet.

Mindig a lépcsőházban ébredünk ár, hogy mit is tennénk.
El sem kezdődött még, de már menekülnénk.
Valakik a hátunkra mázsás köveket raktak.
Vágyaink után érzelmek keresztjei maradnak.

Fogta a fejem, ahogy azelőtt is, mindig.
Lement a Nap, s vacsorázni szinte fájt,
bár nem figyeltünk arra, hogy mi az, ami illik,
oly sok év után sem tudtunk elválni egy kicsit.

Mindig a lépcsőházban ébredünk ár, hogy mit is tennénk.
El sem kezdődött még, de már menekülnénk.
Valakik a hátunkra mázsás köveket raktak.
Vágyaink után érzelmek keresztjei maradnak.

11. Epilógus
Elmondanám, ha adsz kis időt még, hogy volt egy kertünk valahol.
De nem tudom már, hol a kisgyerek? Másfelé bandukol.

Egy öreg áll az úton. miben hitt még nem oly rég, mára már letűnt világ.
A szembe fakó, és halkul a hangja. Fonnyad a legtöbb virág.

Meg kéne tudni, hogy hol jár a kertész, lenéz-e néha még ránk?
Vagy nekünk kell meglelnünk egymást a gyom udvarán?

[/block]