[block title="Ötvenes kő"]

1. Túl késő

Ha érzed egy szürke reggel
Hogy tőlem már semmi nem kell
S eltűnnél
Kérlek, nézz egy percre a rétre
Elmúlt a tél

Mint léptek a tölgyfalépcsőn
Koppan az esőcsepp a háztetőn
Fáznék nélküled az ágyban
Gyönyörű nőm
Túl késő a búcsúzáshoz
Nincs visszaút
Oly hűvös az éj
Hova mennél
Túl késő az induláshoz
Úgy zeng az ég
A kék busz se jár
Senki se vár

Túl késő a búcsúzáshoz
Túl mély a kút
Az alján pihen
Minden hitem
Túl késő tovaszállni
Mint egy sérült madár
Mely falnak repül, míg fészket talál
Ha gyáván vizet koldulsz
S csak egyszer hátra fordulsz
Kővé válasz
Mindig ég majd
Mezítelen talpad
Amerre jársz

Mint régen, hajókürt dudál
A nagy Dunán a Lánchídnál
Itt lágyak a színek és a fények
Hát hova futnál
Úgy félek, hogy elveszítelek, és félek, hogy nem engedi késő már
És végleg elrabol a gonosz, csábító, égő nyár
 
 

2. Távol Afrikától

Egy majomkenyérfa áll a kunyhóm előtt
Az eső csalja az erdőt, a buja hercegnőt
Egyesül az égbolt a fák koronáival
Álmos naplemente küzd az
Este bús mormotáival

Színes madarak éneke töri meg a csendet
Virágok nőnek, nem követnek semmi rendet
A kiszáradt vízmosás rabja kék teherautónk
Add Uram, hogy sötétedésig javuljon meg vén rádiónk
Úgy hiányzol, felhőnek látszol
Tőlem távol, Afrikától távol
Úgy hiányzol, arcod ködfátyol
Tőlem távol, távol az érintetlen
Ősvilágtól

Az értünk küldött Landrover tengelyig homokban áll
A berber sofőr sír, s woodoo szertartást csinál
Ha keselyű száll az égen, s szólít a Mindenható
Már tudnám, hogy milyen az élet és miért volt, miért volt olyan jó

Ma elmegyünk, s az esti fényben megnézzük Mombassát
Elfütyüljük Miriam Makeba régi szép dalát
Hogyha elenged végre minket, a kiszáradt vízmosás
Vagy itt ragadunk és itt nyugszik majd a földben, egy pesti rímkovács

Hogyha égig érő szenvedésünk egyszer véget ér
Százhúsz évig folytatnánk
Ha a lehanyatló nap
Újra lángra kap
Gyorsan eloltanánk
 
 

3. Fából faragom a szót

Fából faragom a szót, kőből vésem a hangot
Agyból gyúrom a képet, üveggel karcolom a véred

Fogammal tépem fogad, arcommal érintem lábad
Szememmel vetem meg ágyad, kezemmel befonom vágyad

Hajadat kévébe kötöm, melledet ujjamra fűzöm
Testedet magamba öntöm, álmaid mesévé költöm
 
 

4. Wiener Walzer

Vetetlen gyűrött ágyam
Palástján fény
Ma reggel végleg elárult
A hűtlen remény

A félszeg búcsúzás, mint egy elszakított lánc
Mint kopott edényről leváló zománc

Kotyogva fő a kávé
Dörög az ég
Néhány csepp eső hullik
De vihar lesz még
Az állomáson a gyorsvonat indulásra vár
De utoljára egy tánc még nekem jár

Wiener walczer oh, oh, oh
Wiener walczer oh, oh, oh
A Wiener walczer elvitte őt

Hófehér háztetők
A város fölött
Jéghideg padlásszobámba
Bú költözött

Az asztalon megszürkült a csipketerítő
De jár még nekem egy bécsi keringő
 
 

5. Hétfő

Hétfő, torkunk most elszorul
Lelkünkre köd borul, ez hétfő
Késő, és késik a villamos
A tél kicsit másnapos, ez hétfő

Tűnjünk most el és fedezzük fel
Egy rég halott város romjait
Ha feledni kell, hát felejtsük el
Egy rég letűnt század gondjait
Ne félj, ha utolér egy árnyék
Ne szólj, ha nem igaz, csak játék
Múltbeli hősök fémmadarával szállnék
Ókori bölcsek fűszagú földjén járnék

Hétfő, álmosan felkelni
Föld fölött lebegni, ez hétfő
Hétfő, semmibe utazni
Súlytalan zuhanni, ez hétfő
Nem érdekel, ha rohanni kell
Bárhová siet a nagyvilág
Lassan ver a szív, s pihenni hív
Egy bódító, teltkarcsú vadvirág
 
 

6. Csak néznek a fény felé

Charlie Chaplin egy délután eljött hozzánk,
Hogy kölcsön kérjen olvasnivalót
Meglátta a TV-t és a székben hátradőlt
S kerestünk néznivalót, fordítottunk szorgosan, egy szótár is volt kéznél
Hogy valaki egy szobában a semmiről mesél
Hát hol vannak a színészek, s hol van a rendező
És kik vagyunk mi, miféle lények, egy némafilmben
Bambán néznek, s nem beszélnek, nem nevetnek,
Csak ülnek, csak ülnek, csak ülnek és néznek a fény felé

Valami hiba történt, elromlott a reinkarnáció
Mindenki újra magára talált
Fellini kibérelt egy sárga repülőt, s a teraszunkon berregve leszállt
És berobogott a nappaliba, hogy lássa saját szemével
Mi az amit ebben a percben mindenki figyel
Hát hol van az operatőr, az ihlet meg a szív
És kik vagyunk mi, mifélenépek, elvetéltek,
Vagy fejcseréltek, nem beszélnek, nem éreznek
Csak ülnek, csak ülnek, csak ülnek és néznek a fény felé

Beethoven is betoppant éjfél után,
Hogy felhangolja a régi zongorát
De a vitrin mellett a sarokban, csak egy gép álldogált
Ritmus nélkül egy hangot ordibált,
A mester szeme tágra nyílt, és csendesen annyit szólt
Réges-régen, az én időmben, ez a vonat zaja volt
Hát hol vannak a zenészek, lágy trombiták
És kik vagyunk mi, miféle lények, süketen hallanak,
Vakon néznek, nem beszélnek, nem zenélnek,
Csak ülnek, csak ülnek, csak ülnek és néznek a fény felé

Mikor a képernyő elsötétedik
Mindenki majd megvilágosodik,
S ha az alagútból kijönnek,
Felragyognak az igazi fények
És néznek a nap felé, és néznek a hol d felé
És néznek a tűz felé és néznek egymás felé
 
 

7. Jákob

Még a templomban visszhangzott utolsó imája
Össze volt készítve lenvászon ruhája
Horgolt kis sapka fedte a fejét
Égre emelte tekintetét

Gyűltek a népek, átkokat szórtak
Jákob félt, hogy mit hoz a holnap
Magához vette hát minden vagyonát
Egy kiszáradt hegedűt, egy zacskó gabonát
Szerette az eső hangját
A tenger hangos moraját
De egy fuldokló éjjelen
Elhagyta Hispániát
Szerette a város zaját
A nap forró sugarát
Egy könnyező éjjelen
Elhagyta Hispániát
Felült egy bánatos, megvénült gebére
Lakatott tett elárvult szívére
A középkor bezárta előtte kapuját
Zivatar áztatta kopott batyuját

Vállamon érzem bársony kezét
Sejtjeimben hordom DNS-ét
Talán a keserű édes andalúz bor
Hogy keressem őt ilyenkor?

Egy festői omladó városba ért
Istentől unalmas életet kért
De hiába visszhangzott könyörgő imája
Békében nem hagyta sötétség királya
 
 

8. Tűz és víz

Megpróbáltam megkóstolni a csók édes ízét
Felfedezni a párizsi éjszakák tarka színét
Szűkös utcák, kopott házak, baguette tornyok,
Croissant paloták
Soha nem felejtem el az illatát

A templomtéren néztem egy lány furcsa táncát
Aki széttépte a letűnt antivilág régi láncát
Szombat éjjel, őrült kéjjel, a szökőkútnál
Éreztem bőre bársonyát
Soha nem felejtem el az illatát!
Tűz és víz, egy világ választ el
De úgy ölel, amíg élek, más nem érdekel
A Szajna parton elvirágzott rózsák utánam néztek
Tekintetük lángokat lövellt, a tüskék porig égtek
Hűvös lépcsők, gyűrött ágyak, feslett álmok,
Fülledt manzárdszobák, soha nem felejtem el az illatát
 
 

9. Néha a szenvedés nem fáj

Álmomban láttam a síró Madonnát
Egy tüske a rózsakertben szíven szúrt
Magjártam százszor a La Manche csatornát
Az északi szél a vízben örvényt fújt
Kalózok kardja a vállamhoz ért
Megvadult banditák ontották a vért

Néha a szenvedés nem fáj
Érted a szenvedés nem fáj
Visznek az angyalok, ha az éj leszáll

Voltam poklok sötét szigetén
Mindenkit meggyötört a váltóláz
Aludtam földön télvíz idején
Utána félrekezelt egy szász kórház
De lelkem a végtelen égig ért
Éjfélre fáradt testembe hazatért

Néha a szenvedés nem fáj
Érted a szenvedés nem fáj
Visznek az angyalok, ha az éj leszáll

Évekig néztem egy gödör fenekén,
Hogy milyen az élet ott, a dróton túl
Éltem az örök jéghegy tetején
Aztán egy völgyben hol mindig szélvész dúl
Éreztem a lőpor égett szagát
Hallottam az ördögűző gúnyos kacaját
 
 

10. Fekete Orfeusz

Dunára néző másfél szobás szolid magány
Unaloműző vasárnap délután
A Rio-i pincér álmos arccal hunyorgott rám
S a presszó mélyén Tom Jobim játszott
Halkan zongorán

Valami Joao Gilberto dünnyögte szinte már érthetetlenül
Amit Cseh Tamás dúdolt ’970 nyarán
Caetano még Londonban élt, s a nővérének írt
Drága Irén, üzend meg mikor láthatlak megint

Kavarog az összevágott k ép a bossa nova hangja száll felém
a cukorsüveg a vén Dunába hull
Akad ma is édes-bús szerep, mi a lelked érinti meg
Mikor a libegő mögött a Corcovadon, bealkonyul

Jól kimunkált recept szerinti szomorú filmeken
Testet öltött az ízetlen jelen
Szponzorok pénzén ellenfényben
Virul egy félmosoly
S egy divatos szerző nylonhúros gitárja szól valahol

Kavarog az összevágott k ép a bossa nova hangja száll felém
a cukorsüveg a vén Dunába hull
Akad ma is édes-bús szerep, mi a lelked érinti meg
Mikor a libegő mögött a Corcovadon, bealkonyul

És az Ipanemáról indul a lány a Szabadság híd felé
Sós levegő lebben a víz felett
Fekete Orfeusz elhagyott szívvel áll
S a záróképen a Gellérthegyről nyílik a nagytotál
 
 

11. Valaki vár

A hófödte délután
Megfagyott színpadán
A fényhős most lusta árnyék

Életlen valóság
Felborult hintaágy
Ölében nyírfaág

Valaki vár rád
Valahol, úgy vár majd rád, érzed jázmin illatát
Valaki vár rád valahol, úgy vár majd rád
Örökbe adja neked magát
A szánalom folyóján
Vétkeink tutaján
Hajózunk szemben az árral

Átázott napernyő
Szélfútta századelő
Szemedben száraz eső
Annyira máshogy szól a dal
Amit dúdolsz rég
Kérlek, ne mondd így, hogy ennyi elég
Holnapra más színt fest az égre egy angyali kéz
S a napkelte majd újra igéz
 
 

12. Bronzszínű Istenek

A gőzvonat lassan megállt
Egy gyermekarcú katona leszállt
A kalauz egy furcsa nedűt vedelt
S egy régi dallamot énekelt

Zuhogott mintha dézsából öntenék
Füst ölelte a poron zöld kövét
Hosszú Toll várta nagy fiát
Hozott egy váltás civilruhát

Bronzszínű Istenek, esőben fürödnek
Karjában fekszenek meztelen hegyeknek
S a Holdkirály visszajár
Egy régész aranyrögöt talált
S megidézte a szunnyadó halált
Könnyezték bánatát a fák
A szépült a bányatársaság

Hosszú Toll széttárta két kezét
Sötét borítja a fény mindkét felét
Olajkutak csattognak fémzenét
S nem hallja ősi énekét
 
 

13. Ötvenes kő
Már rég elindultam, de mintha öt perce lett volna
S az autó nem úgy húzna, nem úgy dorombolna
Átnézettem mindent, az ember nem tudhatja
Nagy baj lenne most, ha végleg elromolna

Bánt, hogy néha véletlenül
Lámpám fényét szemed vizébe dobtam
Ordítottam, szenteket szidtam, s a felmenőkről mindent összehordtam
Fejvesztve rohantam, a pedálba tapostam
Csak játszadoztam, csak játszadoztam
Olyan gyorsan repül ez a megvadult idő
Csak kettőt zökkensz, és itt van az ötvenes kő
Lassítanál, olyan szép itt a táj
De tol előre sok őrült lóerő
S egyszer csak itt van az ötvenes kő

Vajon túl vagyok-e a felén, vagy már a háromnegyedén?
Ha az utad véget ér, érzed a kocsi kerekén
A motor fújtat, zihál, olajfoltok a tetején
Pedig olyan szépen duruzsolt még az elején

Valami nagyon hajt, pedig szívesebben lemaradnék a sorban
Egy defekt lenne jó, vagy csak henteregnék a végtelen, áldott porban
Sohase szaladnék, senkire se tapadnék
Csak maradnék, csak maradnék

[/block]