[block title="Apák könyve"]

1. Betűk a porban

vastag a könyv
minden sors a másé
öröm és könny
sok messzi vallomásé
mégis, mire összeáll a kép
mintha mindnyájan, együtt ott lennénk

betűk a porban
valaha szavak voltak
tüzek a sorban
ugyanúgy ólmot szórtak
a célpont itt is, ott is a szív
akár a mennybe, akár a pokolba hív

hosszú a sor
összeolvadt sorsok
nyomdász és katona
másért öntött ólmot
mondd, hol is állt az ősöm, s a tiéd?
mikor beomlott a végső menedék

betűk a porban
valaha szavak voltak
tüzek a sorban
ugyanúgy ólmot szórtak
elásott kincsek, elásott vétkek, mind
kifordultak a földből rendszerint

pereg a múlt
a papír némán tűri
lesz aki óvja
s lesz ki összegyűri
s az ólomöntő elvéti jóslatát
míg van, aki ír, lapozhatsz csak tovább

betűk a porban
valaha szavak voltak
tüzek a sorban
ugyanúgy ólmot szórtak
a célpont itt is, ott is a szív
akár a mennybe, akár pokolba hív
 
 

2. Harctéri fénykép

Apám a háborút megúszta élve
ha nem tette volna, most nem mondanám
a háborús kalandok emlékét őrzi
egy harctéri fénykép a szobám falán

És itt állok én most a fiam előtt
és úgy érzem tudnia kell
Hogy voltak már rohadtul nehéz idők
vagy inkább ezt felejtsük el

Apám azt hitte a háború végén
a szénstötét gonoszság végleg kimúlt
Az Egyesült Nemzetek békére vágynak
a sorstalan üldözött felszabadult

És itt állok én most a fiam előtt
és úgy érzem tudnia kell
Hogy voltak már rohadtul nehéz idők
vagy inkább ezt felejtsük el

Felejtsük el vagy adjuk tovább
a félelmet gerjesztő idők szavát
Anyám azt mondta mindig nekem
én csak a szépre emlékezem

És jöttek az évek, de nem jött a hajnal
a sötétség délben is fölénk borult
És hiába lázadt az ember az égre
nem engedett el, fogott a múlt

És itt állok én most a fiam előtt
és úgy érzem tudnia kell
Hogy voltak már rohadtul nehéz idők
vagy inkább ezt felejtsük el

Apám azt mondta, hogy gyarló az ember
és arra tanít a történelem
Hogy hiába világos minden tanulság
nem tanul belőle senki sem

Felejtsük el vagy adjuk tovább
a félelmet gerjesztő idők szavát
Anyám azt mondta mindig nekem
én csak a szépre emlékezem

Apám a háborút megúszta élve
ha nem tette volna, most nem mondanám
a háborús kalandok emlékét őrzi
egy harctéri fénykép a szobám falán
 
 

3. Két nő vár

Pécsen él, Csillagnak hívják, kedves, gazdag úr.
Pestre jár, nézi a módit, mindig minden új.
Így jár, kopik a sín, kopnak az évek, sorra már.

Két nő vár, két nővér, két nő félt,
apám.

Odavolt Antóniáért, pompás, büszke lány.
Ilonát kívánta másért, szép és halk talány.
Így jár, kopik a sín, kopnak az évek, sorra már.

Két nő vár, két nővér, két nő félt,
apám.

Fogy a sín, fogynak az évek, mindig visszajár.
Messze jár, messzire réved, volt és nincs ma már
Így jár, kopik a sín, kopnak az évek, sorra már.
Két nő szereti őt, megoldást persze nem talál:

két nő vár, két nővér, két nő félt,
apám.

Negyvennégy: elviszik őket, összetört a múlt.
viszik őt, viszik a nőket, nincsen visszaút.
Pécsről valahová, ahol csak szám lesz, semmi más.
Sárgán csillog a sín, üresen áll az állomás:

két nő vár, két nővér, két nő félt,
apám.
 
 

4. Vén könyvek

Kos községet Szent György havában öt
ízben dúlák föl
A hegytetőről nézték, hogy a portájuk
öszve dől
Egy öregember, egy asszony meg egy
kisfiú
E festői tájon tört reájuk a háború
Sternovszky Bálint mikor kiengedé
hangját
Száz arany pengő üté a markát
Isten néki adá a múltba látás tudományát
De a sors korán leszakajtá élete virágát

Vén könyvek, őrzik a családomat
A padláson fekszenek gyöngén, s
mint kövek a földben szétmállanak
Vén könyvek, rejtenek sorokat
Hőst nem találsz, apró kis lánc-
szemek viselték a láncokat
s ha száz napon át ég a bolond
tűzvész
Csak lebegő csend marad, emlék
kevés

Stern István felvevé asszonya hitét
Megváltoztatá ősei nevét
álmában hallotta apjának énekét
A vandálok megölék két apró gyermekét

Stern Richárdnak hívták nagyfiát,
Ki korán látta meg börtönnek rácsozatát
De váratlan, ahogy becsukták, kiszabadult
A világbul minden fontosat megtanult

Vén könyvek…

Richárdnak hat fiúgyermeke születék
Kik pokollá tevék a környék életét
A legidősebbet mire már megjavult
Tömlöcbe zárták, élve nem szabadult

Berda Stern Szilárd egy osztag elég állt
mikor lőttek a puskák, kívülről látá
önmagát
48-ban szívesség gyanánt
felolvasott egy hosszú irományt

Vén könyvek…

Berda Stern Mendel látta a jövőt
Tudta a sors útjai meg nem kerülhetők
De mikor minden ahogy látta, megtörtént
Véget vetett életének önként.

Csillag Sándor nőül vette Ilonát
Már szerette a húgát is, Antóniát
Nem érezte a törz jövendőt
Hogy a XX. század egy vagonba bezárja őt

Vén könyvek…

Csillag Nándor hősternornak született
S ha énekelt, a csillár megremegett
Amíg könnyes szemmel nézték őt a nők
kirakatot törtek az őrült gyűlölködők

Balázst a viharból hazahozta az ég
De a lalásban mások éltek már régesrég
48-ban egy hétre bevitték
Egy angol ügynökről kérdezték

Vén könyvek…

Vilmos fújta Hendrix minden dalát
Hogy meghódítsa álmai országát
De zárva találta Amerikát,
S a kulcsot nem adták az ostobák

Henrik kaparta a múlt vályogfalát
Hogy megtalálja családfáját
De csak szürke port és hideg hamut talált
Mert a nagypapa órája akkor megállt
 
 

5. Váratlan lány

Tükör előtt állok csendben
Fény az arcon, hétfő reggel
Hé, indulj el már
Megyek az utcán hétfő reggel
Minden arcban te jössz szemben
Lány, váratlan lány

Lány, lány, váratlan lány
Akit megláttam vasárnap, s azóta már
Szüntelen fejemben jár.
Aki rám néztél fáradtan, ez volt csupán
Aztán eltűntél pár szó után
Megyek az utcán hétfő reggel
Minden arcban te jössz szemben
Lány, váratlan lány

Lány, lány, honnan veszed
Azt az erőt, mely engem már nem eged el
Rabul ejti a képzeletem

Hogy mindenhol, mindenben, mindenkiben
Téged lássalak egy hétfő reggelen?

Te jössz elém életlen,
Összevissza képekben
Úgy nézel rám
Váratlan lány
Te jössz elém véletlen
eltévesztett léptemben
Úgy nézel rám
Váratlan lány

Hétfő, utcán vagyok
Érzem, váratlan, nagy szándék játszik velem
Vagyok véletlen játékszere
Miért bolondít, szédít, csak téged idéz
Az én kerítő képzeletem
Az égben a bölcsek szerint
Ott fent várnak a lelkek a sorsukra mind
Mikor egy fiú s egy lány összenéz
Akkor megmozdul várva egy élet ott fönn
Hogy majd erre a világra jön

Te jössz elém életlen…

Megyek az utcán hétfőn reggel
S minden arcban te jössz szemben
Lány, váratlan lány
 
 

6. Apám képeskönyve

Szép, éles kép,
őszi füstben a házunk ég.
Kék teherautó.
Mondják, tíz percet várunk még.
Jöjjön, aki jönne, van még hely,
és szabad egy út a hegyeken túl.
Mielőtt késő, valahogy indulni kell.
Dobogó csend. Szomorú hang.
Aki tud, mondod, aki tud, az menjen el.

Még egy másik kép.
Zsúfolt utcában állunk, rég.
Zöld teherautók,
zászlók, jelszavak, tenger nép.
Jöjjön, aki jönne, vagy még hely.
Vonulunk már. Sodor egy ár.
Csapatunk büszkén zakatol völgyön-hegyen.
Mosolyogsz rám. Szomorú rend.
Aki tud, mondod, aki tud, az menjen el.

Lapozunk, és most, tudod, jön néhány
olyan kép,
amiken nélküled vagyok, félig szabadon
már, de üresen még.

Keresek, nézek, kutatok. Nem kell szabály.
Szerelem jön. Képzelet száll.
Dalokon múlik, hogy ne legyen többé határ.
Ne vigyázz rám. Szabadíts fel.
Aki tud, mondtad, aki tud, az menjen el.

Nézd, ez újabb kép.
Lesz majd biztosan több is még.
Júlia gyereket vár.
Most máképp kedves, és máshogy szép.
Jöjjön, aki jönne, van még hely.
Változunk már. Változunk még.
alakul minden, ahogy a zajból zenék.
Odafentről biztosan más.
Idelent lassan rájövök, mit kérdeznék.
Hogy létezik-e válasz,
ha nem tudom a kérdést.
Hagyhatom-e már annyiban?

Vagy minden annyi volna,
hogy belógtam a sorba?
A fiad vagyok, és van fiam

Vagy minden annyi volna,
hogy belógtam a sorba?
A fiad vagyok, és van fiam.
 
 

7. Saját apám

Valamit mondott / vagy nem mondott/
anyámnak
arról, hogy valahol máshol sürgős
dolga támad.
-Bevallom, engem azóta sem
emészt a bánat,
amiért ötnél többször nem láttam apámat.

Ez egy meghatott kis hála-ének,
hálát rebegek halvány emlékének:
hogy, ha már ide-idézett e fényes világra,
legalább nem vetődött rám Atyai Árnya!

Mi nem játszottunk papás-fiast;
példája hát nem véd és nem riaszt.
Amíg kellett ilyesmi egyáltalán:
lehettem magam a saját apám.

Mi nem játszottunk papás-fiast;
nem is próbáltam mással ki azt
-    bár meglehet: Jó Játék is lehet;
ám ahhoz más szereplők kellenek…

…s ha kell ilyesmi egyáltalán:
lehetek máig is a saját apám.
 
 

8. Hitetlen árnyék

Nézem csak a fákat, vetkőznek a szélben
Sodródik a bánat, felhőként az égen
Hol van az a város / mondd hol /
Ami befogad még?

Nincs már meg a térkép,
túl szűk ez az ösvény
Merre megyek újra, ha eltöröl a törvény?
Hol van az az otthon?
Már úgy hazamennék

Napkelték nem várnak rám.
Nincs senkim, kit félteni kell
Múltam eloldanám, falálom oldalán.

Mint hitetlen árnyék
csak vacogok a jég szigetén
Mint hirtelen árnyék
A legsötétebb éj idején
Hitetlen árnyék
túl veszélyes út az enyém
De nem kell értem sírni már

Odafenn a Mennyben, nem változott
semmi
Mégsem hisz az ember, mert nem akar
már lenni
Hol van az a város, mondd hol
ami megtűrne még.

Nem érzem, de mondják,
hogy belül összetörtem.
Valahol a lelkem, álmodik a földben
Hol van az az otthon, mondd hol?
Úgy hazamennék

Napkelték nem várnak rám…
 
 

9. Egy igazi kéz

A legszebb álmok, a legjobb képek
Éjjel jönnek fel
Minden őrzök, itt van minden
Minden tévedés

Lassan múlik,
Épp csak érzem,
De valahogy mégis túl nehéz.

Egy igazi kéz, egy igazi kéz,
egy igazi kéz
Ami mindig a vállamon ül, mint egy
árnyék a szív körül

Gyermek szemmel, felnőtt fejjel
Végül csak magány
Miért nem szóltál, miért nem láttam
Miért nem mondtad el

Úgyis késő, úgysem értem
Alig marad belőled más

A legszebb álmok, a legjobb képek
Éjjel jönnek fel
Minden őrzök, itt van minden
Minden tévedés
Egy igazi kéz…
 
 

10. Utolsó nyaralás apámmal

A szikkad fűben árnyék –
egy fülledt délután.
Ez az egy hónapnyi hőség
visszajár.
a tó vizében borszín,
a légben tiszta nyár:
ez az egy hónapnyi emlék
ránk talál.

Lassan elmúlt tíz év.
Nem csak visszanézve szép.

Különös áram
párhuzamában
múlnak az évek, lásd.
Tűnnek a fények,
de nem ez a lényeg –
gondolj most rám!
Ha nem is tudsz rólam,
sok minden ott van –
a budai házban vár.
a kertben a fákon
nem az az álom,
mégsem lett más semmi –

A lányod lassan harminc,
szerintem tetszenék.
Van munkám s így a pénzem
épp elég
Tíz év egymagamban –
jól bírom, ne félts.
Szerintem megvagyok,
s ez nem kevés.

Hosszú évek jönnek még –
hossz évek, s hány emlék?

Egynemű áram
sodor az árban,
jelez egy titkos célt.
Egyfele nézünk,
de mondd, hova érünk,
ha mindkettőnk más merre lép
Messzebb lépsz
 
 

11. Békeidőben

Mostanában az elalvás már nem megy
nagyon könnyen.
Úgy hallottam, írtál rólam valamit egy könyvben.
Fellapozom az életem. Azt, ami egykor voltam.
Olvasom magam az oldalakon, csak
a jövőm nem látom, hol van.
A születési dátum stimmel, bár a nevemet
másképp írom.
Ha nem lennék eltűntnek nyilvánítva, jól
mutatna egy síron.
Csavarogtam épp eleget, de nem találtam
a helyemet.
Az apámat én sem ismertem soha, csak
amit ismerni engedett.
Elszöktem, de rájöttem, hogy magamtól
szökni nem lehet.
Ez a regényem egyetlen reményem, nem
értem, mért okozná a vesztemet.

Békeidőben
Temessünk végre múltat!
Békeidőben
Tudom rajtad is múlhat.
Békeidőben
Add, hogy túléljek mindent,
Hát hagyd meg mégis az életem!
Folytassuk most a történetet
a legbanálisabb módon.
Bocsáss meg értem, hogy végül mégis
sikerül beleszólnom.
Tudatom veled, hogy jól vagyok,
a regényből hazaszöktem.
Maradok híved,
Stella Vilmos, született:951
 
 

12. Újszülött fiamhoz

Az ablakhoz viszlek.
Besüt a januári nap
Hadd nézlek, pöttöm újszülött
A fénybe tartalak

Anyádra ütsz-e vagy reám?
Keresem, kutatom:
Kettőnk közül ki jön veled
A földi utakon?

Vagy választásod szuverén:
Nem kell sem ő sem én.
Hogy szabadon és biztosan
Járhass e sártekén

S hol vannak ők, a régiek? Hadd figyelem
az arcodat,
Hoztál e róluk rúna jelt, heroglifet, karcokat?
Milyen radioaktivitást sugároz az auschwitzi rét,
Hogy egy ősöd porából, kit a répaföldön
szórtak szét, ősödből, ki azóta már füvek
zöldjébe öltözött
Egy sejtcsomónyi bölcsesség tán éppen
beléd költözött?

Nevető ajka szögletét ugyan mely televíziós,
adón
küldte apámnak és neked egy szőke vizigót.
S hogy ráismerj, ha arra mégy. Úr városából ki adott
egy tervrajzot neked és a Szfinxről egy
képeslapot?
Vörösmedve vadászatot, halak villanó
uszonyát,
fehér holdszarv vadkanagyart s az esti
erdők iszonyát
Ugyan melyik barlanglakó telefonálta
meg neked.
S mily időgépen érnek el minket az
elmúlt ezredek.
Hogy Budapesten láthatom József szép
barna szemeit.
Miket Thébában megcsodált Amenófisz
a negyedik.
S milyen stafétát indított egy normád ősöd a setét
asszír mocsárból, hogy hozzád küldhesse
vándorösztönét?

[/block]